Régen lelkendeztem már film miatt, de azt hiszem, elérkezett az idõ, hogy újra megtegyem. Tegnap volt szerencsém megnézni az Avatart, a lehetõ legütõsebb verzióban, IMAX moziban. Már az elsõ bemutató felbukkanásakor lehetett sejteni, hogy az akkor padlóra koppanó állkapcsok tulajdonképpen természetes reakciók, és a film nézése közben ez a hatás tovább fokozódott.

A történetrõl most nem fogok írni, mert ugyan egy kicsit kiszámítható, de nagyon jó sztorit talált a 11 év után íróként és rendezõként visszatérõ James Cameron, de számomra nem csak ez volt a lényeg. Ha információim nem csalnak, akkor már jó ideje megszületett Cameronban az ötlet, de várt, amíg a technika odáig fejlõdik, hogy olyannak teremthesse meg ezt a világot, amilyennek megálmodta. A filmet nézve úgy gondolom, megérte várnia.

Valahányszor megnézek egy filmet, amit jócskán megpakolnak számítógépes animációval (persze lassan minden film ilyen lesz), mindig azt gondolom, hogy hihetetlen szintre fejlõdött a technika, és olyan szinten összeolvad a valóság és a trükk, hogy szó szerint nem lehet megmondani, hol a határ. Olyankor azt gondolom, hogy igen, ennél jobban nem lehet...de most ismét tévedtem. Az Avatar olyan képi világot mutatott fel, ami számomra újabb mérföldkõ, és egyben a jelenlegi csúcs ebben a kategóriában.

Egyébként is gyengém a fantasy és sci-fi világa, de ha ez még olyan profi szinten kerül a vászonra, ahogy azt tegnap láttam, akkor teljes a gyönyör A környezet, ami a történet helyszínéül szolgál, olyan csodálatos lényekkel van teli, hogy egyenként megérnének egy bejegyzést. A látvány magával ragad, és a film végével nagyon erõs az érzés, hogy az ember visszamenjen abba a csodvilágba, szinte szokni kell újra a valóságot. Persze ehhez minden bizonnyal kellett az IMAX hatása is.

Egy szó, mint száz, minden sci-fi és fantasy rajongónak melegen ajánlom az Avatart, de mindenki másnak is, aki ki akar szakadni kicsit a megszokott környezetbõl, és unja már, hogy a helyén van az állkapcsa...