Charlie barátom még alig ismert, mégis azt mondta, hallgassak a megérzéseimre...akkor azt hiszem, csak a jólneveltség miatt bólintottam rá, de kezdem belátni, hogy igaza volt. Persze lehet, hogy nem megérzések ezek, csak a rendelkezésre álló információk többé-kevésbé sikeres összerakosgatása, de egyre inkább kezd olyan érzésem lenni, hogy lehet benne valami. Hogy miért írom le mindezt...? Azt hiszem, teljesen mindegy, hiszen semmi olyanon nem változtat, amin szeretnék változtatni. Az ember gyermeke valamiért nagyon nehezen válik képessé arra, hogy a szívével és az eszével egyetértésben éljen. Hol egyik, hol másik akarja előre vinni, és mindig mást hallani, hogy melyiknek is kéne elsőbbséget adni. Ha az ember valakit nemcsak a szívével szeret, hanem minden porcikájával, és valami elpattan....onnantól még nehezebb egyensúlyozni az érzelmek és a gondolatok között. Az eszem a magától értetődőt, a logikusat súgja, a szívem pedig alélva, megsemmisülve próbálja az utolsó dobbanásaival is az ellenkezőjét állítani. Ilyenkor az egész világ kicsit az ember fejére nő, és mint egy rosszul épített ház falai, befelé dől, és maga alá temet.

Keserű közhelyek csengnek fülembe...ne nézz vissza...lépj tovább...az élet nem áll meg. Néha igenis úgy tűnik, hogy egy szívverésnyi pillanatra minden megáll, megszűnik létezni, csend lesz, és csak miután elillant a gondolat, magával ragadva a lélek egy darabkáját, megy tovább az élet, de már semmi nem olyan, mint azelőtt...

Van egy nagyon szép gondolatsor, megosztanám veletek:

Amikor

Amikor a szerelemnek vége,
egy ezred fokkal hidegebb
lesz a test. Visszafordíthatatlan
folyamatok indulnak el benne

Az agyban apró elváltozások
Néhány idegsejt elhallgat,
és a rábízott emlékeket nem
továbbítja. Egyéb semmi.

Ami könnyü volt, most süllyedni
kezd. Fehérebb és hidegebb a bör,
és akár a márványon erek futnak

rajta át. Az idegrendszert egymást
metszö szövedékében észrevétlen
marad egy repedés a lélek után.

Beleborzongok, ha elolvasom...