Eltelt a délután... Egy barátommal megnéztük a halakat (is) a Camponában :) Nagyon tetszett, ott aztán tényleg apró gyermekként mentem egyik akváriumtól a másikig, egyik állattól a másikig. Lenyűgöző volt a cápákat látni, még ha csak kicsiben is. Egyik középiskolás tanárom jutott eszembe, amikor azt mondta: "kis ország, kis dózis" :) Ez valahogy ide is passzolt, mert bár nem volt valami egetrengető méretű az egész, mégis elég volt ahhoz, hogy az ember fantáziája meginduljon, és elbambuljon ezeken a fantasztikus lényeken.

Még odafelé, amikor vártam barátomra, a Duna vizébe bámultam, és szokás szerint elmélkedtem. Az jutott az eszembe, hogy hányszor álltam már meg ott azon a helyen, mindenféle különös, lesújtó vagy éppen felemelő gondolatokkal a fejemben. Azok a kövek mintha már ismernének engem. Mint ahogy a füst egy része letelepedik, és beivódik mindenbe, úgy vannak ott az én gondolataim hártyavékony lenyomatai is azokon a köveken. A többit elnyelte a Duna folyton örvénylő, zavaros vize...

A holnapi napom egyelőre rejtély, de nem is bánom, nem tervezek előre. Azt mondják, a spontán dolgok sokkal jobban szoktak sikerülni, mint az agyonszervezett, előre programozott események. Úgy legyen!