Minap a villamoson zötykölődve, a tömeget elfelejtve, boldog-bámészan idéztem fel mindenféle régi emléket. Emberek, kedvesek, barátok jöttek sorra elém, és mindnél úgy éreztem, egy picit több lettem. Mind az életem részévé váltak, és egyikre sem tudnék úgy gondolni, hogy haragszom, vagy nem örültem, hogy megismertem. Minden egyes ilyen emberrel többet tudok a világról, magamról, hisz akaratlanul is okítanak, megmutatják milyen vagyok. Én pedig őket tanulom, és bármelyiküket felidézem, más oldalról, más szemmel látom a világot. Soha nem akarom elfelejteni mindazt, amit ez a sok ember adott, vagy adhattam nekik. Mindig szeretnék ilyen méla perceket átélni, amikor gondolhatok rájuk...Miután leszálltam a villamosról, visszarázódtam a jelenbe, de továbbra is boldognak éreztem magam. Szeretem az ilyen napokat!

Ma néhány tennivalóm akadt, ezeknek az intézésébe fogok bele hamarosan. Előbb azonban embert kéne faragnom magamból :)