Lunának

"Furcsa, tompa moraj hallatszott. Mintha sokezer ember egyszerre masírozna kint az utcákon. Kinéztem az ablakon, és rá kellett döbbennem, hogy nem is tévedem nagyot. Amíg a szem ellátott, kék ruhás alakok - mintha katonák lennének - vonultak rendezett sorokban. Torokszorító érzés vett rajtam erőt, ahogy elnéztem ezt a sokaságot. Szinte időm, sem volt végiggondolni, mi történhetett, amikor a házakból az emberek az utcára tódultak, és iszonyatos öldöklés kezdődött. Lövések hanga gördült végig a házak között, és a hatalmas épületek recsegve rogytak a földre.
...
Az utcán rohanva, még mindig az egésznek az értelmét és miértjét kutatva próbáltam beolvadni a tömegbe. Körülöttem tanácstalan, és félelemmel teli arcok. Hirtelen árnyék vetült rám, eltakarva a maradék fényt is, ami a mindenütt szálló poron, és füstön próbált keresztülhatolni. Felnéztem, és hatalmas, oszlopszerű lényt pillantottam meg. Hosszú, hengeres testét szürkésbarna rücskös bőr fedte, 20-30 méter magas is lehetett, és két roppant, elefántszerű lábával az alant futkározó embereket taposta. Sikerült egy még épen lévő házba futnom, ahonnan kinézve láttam, hogy több ilyen lény is halad az emberek tömegén át.
...
Egy társammal kék ruhába bújtunk, és elvegyültünk a katonák között. Lassan sordódva a tömeggel próbáltunk olyan helyre érni, ahol biztonságban lehetünk.
...
Egy romos házban kis csoportba gyűlve igyekeztünk kitervelni, hogy tudnánk átjutni az előttünk futó folyón. Már sötétedett, amikor nekivágtunk, és az árnyékok közt haladva értük el a folyót, és úszni kezdtünk..."

A legfurcsább az egészben az, hogy milyen részletekre emlékszem