Néha, agyalósabb perceimben (óráimban?) elmerengek, hogy milyen is vagyok. Igaz, legtöbbször az ilyen irányú merengések nem magamtól jönnek, hanem valami külső hatásra. Ma egy munkatársammal arról beszélgetünk, hogy van, aki "erősebb személyiség" (bár én inkább úgy mondanám; önző), és mint ilyen, a magamfajtát félrelöki.

Aztán azt is megkaptam, hogy balek vagyok (bár itt sem ezekkel a szavakkal, de az üzenet egyértelmű volt), mert olyasvalamit teszek meg másoknak, amit ők nekem nem tettek meg. Ráadásul olyasvalakitől hallottam ezt, akire felnézek, és nem elsősorban azért, mert beosztásban magasabban van, hanem mert mint embert is nagyra tartom, és adok a véleményére. Ettől persze nem ment összébb a szememben, csak azért elgondolkoztam a szavain... Nem hiszem, hogy ilyen (vagy akár más hasonló) tekintetben meg tudnék, vagy meg akarnék változni. Nem tudok törtetővé válni, nem tudok érdektelen arccal elfordulni valakitől csak azért, mert az illető még nem tette meg ugyanazt nekem, amit én megteszek neki.

Valószínűleg világméretű közhely, de az ember soha nem ismeri meg igazán önmagát - egy másik embert meg még annyira sem. Lehet, hogy épp ezért nincs is értelme a fentihez hasonló agyalásnak (jah, azt is megkapom néha, hogy túl sokat agyalok), mégis elkap néha, és ilyenkor hajlamos vagyok kicsit szürkébbnek és tompábbnak látni a világot magam körül. Holnapra elmúlik...