Tegnap - mindenféle hátráltató tényezőket leküzdve - megtekintettem a 2008-as Slam Dunk Contest-et, úgyis mint zsákolóversenyt, NBA módra. Hát mit mondjak, nem csalódtam A látványon, és a körítésen túl egy dolog motoszkál bennem azóta. Az egész esemény a játékról szólt. Nem volt vérre menő küzdelem, de voltak elszánt, hihetetlen fizikai teljesítményt nyújtó...játékos gyermekek Nemcsak a résztvevők, hanem a közönség is. Olyan jó dolog azt látni, ahogy egy egész sportcsarnoknyi ember együtt örül annak, amit lát, amit a szereplő bemutat. Az igazi hangsúly az "együtt örül"-ön van.
Nem szeretnék belekezdeni a napokban különösen nagy hangsúlyt kapott "a magyarok olyan pesszimisták, és irigyek, stb." hangulatú elemzésbe, de nagyon kíváncsi lennék, hogy nálunk mikor lesz ilyen hangulatú rendezvény - bármivel kapcsolatban. Igen, tudom, jöhetnek a sztereotípiák, hogy az amerikaiak milyen egyszerűek, és manipulált népség. Ez mind nem érdekel (mellesleg szerintem nem is igaz), de egyszerűen élvézet volt nézni, ahogy a versenyzők egymást bíztatva, túláradó örömmel adták át magukat a játéknak. Az már csak a csúcs, hogy Superman felhozása nemcsak zseniális húzás volt, de azt is megmutatta, hogy vannak dolgok, amitől gyakorlatilag robban a hangulat Értem mindezt a lehető legpozitívabb értelemben.