Tagnap hazafelé ballagás közben úgy döntöttem, hogy benézek a boltba. Ezt a roppant egyszerűen kivitelezhető cselekvéssort azonban megszakította egy kis közjáték. Amikor ugyanis megközelítettem a boltot, egy padról megszólított Mária. Nem, nem a szeplőtelen, épp ellenkezőleg. Egy idősödő, hiányos fogazatú, piszkos ruhájú, lábán kötést viselő nő volt az, aki megállított, és elkezdett beszélni...

Elmondta, hogy a közeli kórházba megy, de nagyon fél, mert fájni fog, ha a lábához nyúlnak. Meg is mutatta a lábát, és hát nem volt valami kellemes látvány . Megkérdezte a keresztnevem, és azután azt használta - egy darabig. Elmondta, hogy melyik rokonát hívták ugyanígy, és hogy milyen családból származik. Azt is elmondta, hogy sokszor jár a sebészetre a lábával, és előadta, hogyan fogadja ott az orvos ("nagyon le fognak cseszni ott engem, Dezsőkém..."). Elárulta, hogy egészen pici kora óta beszél angolul, és hogy ő elkerüli az aluljárókat, meg az állomásokat, mert ott "drogosok vannak, bűnözők, meg debilek". Azt is mondta, hogy "hiszem és vallom, hogy ki lehet kerülni az ilyeneket".

Ezután azt mondta, hogy neki nem kell a pénz, de nagyon szeretne egy kis csokit...meg sajtot, meg paradicsomot, mert az olyan finom. Mivel úgyis a boltba mentem, összeszedtem neki egy kis elemózsiás csomagot egy Sport szelettel, két mackó sajttal, egy paradicsommal, és két kiflivel egészítettem ki a listát. Mire visszatértem a csomaggal, már Zoli lettem, de ez nem zavart. Kérte, hogy küldjem el az orvoshoz, mert nagyon nehezére esik elindulni...

Nem vártam meg, míg elindul, mert előbb nekilátott a csomag tartalmának.