Lehet, hogy velem van a baj, de nem szeretek káromkodni. Valahogy nem szoktam rá, és bár néha igencsak jönne, nem engedem ki. Többen mondták, hogy néha el kell engedni, merthogy feszültséget old, meg ilyesmi, de valahogy nem áll rá a szám... Hallani sem szeretem, és most lehet, hogy részrehajló vagyok, de egy férfi szájából borzalmas, egy nő szájából viszont kifejezetten gusztustalan ilyet hallani.

Most lehet azt mondani, hogy finomkodó vagyok, meg képmutató, de ha az utcán látok egy nőt, aki beszélget valakivel, netán telefonál, és folyik a szájából a mocsok...hát kevés illúzió-rombolóbb dolog létezik Az meg már csak a ráadás, hogy ha épp nem káromkodnak, akkor is igénytelenek az emberek a beszélt nyelvben. Tisztelet természetesen a kivételnek, mert meg kell jegyeznem, hogy van ilyen. Szépen lassan, de annál biztosabban hanyatlik a beszélt nyelv színvonala, és valamiért az az ember érzése, hogy senki nem is próbál tenni ezellen...sőt