A tegnapi nap nem maradt meg a lustulás szintjén, ahogy említettem is. Hugimmal a talpunk alá gyűrtük a várost, és jókis sétát tettünk. Beszélgettünk, figyeltük az embereket, fagyiztunk (szegény pólóm ) és csavarogtunk. Közben tervezgettük, hogy egy-két arra járó emberke nyakából leraboljuk a fényképezőjét...legaláb 4 olyan embert láttunk, akik olyan fényképezővel a nyakukban korzóztak (direkt arra, ahol én is látom), amilyet én is szeretnék...pimasz népség Aztán az Erzsébet téri parkban kameráztak, és lehet, hogy mi is "áltozatául estünk az nagy küklopsznak" A Duna partján sétálva gyönyörű szélkavarta felhőket láttunk a lemenő nap körül, és félholdat is Fénykép persze nincs, mert megkegyelmeztünk az előbb említett emberkéknek... A séta során a legádázabb ellenségeink a lépcsők voltak Csúnya, csúnya lépcsők

Miután elbúcsúztunk, következett a mozizás nővérkémmel. Délután telefonon egyeztettünk, és a Lány a vízben című filmben egyeztünk meg. Első bemutatójából én azt hittem, hogy ez amolyan horror-thriller szerű alkotás lesz, aztán a moziműsorban drámának nevezték, és itt már végképp nem tudtam, mire számítsak. Mindennek ellenére nagyon tetszett. Elgondolkodtató, helyenként megijesztős, és elég összetett mondanivalójű film volt. Nem mesélem el, mert hátha valaki még szeretné megnézni