Hazafelé villamossal utaztam a körúton. Fülembe szólt némi muzsika, és mikor felszálltam, kicsit szűken voltunk a tömeg miatt. A zenén keresztül is hallottam, hogy egy fickó beszól: "lökjél fel...!" Oda sem fordultam, mert nem láttam értelmét reagálni rá. Később két nő szállt fel a...hevesebb vérmérsékletű etnikumból, és az egyikük már a felszálláskor fennhangon sopánkodott, hogy "miért állnak meg az ajtóban, ha nem is szállnak le...?" Megjegyzem, nem volt annyi hely, hogy bárki is odébb tudott volna állni. Ezután ez a nő megindult befelé, és végigfurakodott a soron. Egy nő mellett nem fért el, és ahelyett, hogy megkérte volna, inkább "engedjemmáát" felkiáltással betuszkolta magát a nő mögötti 20 centis résbe. Aztán amikor a mellette ülő nő meg merészelte jegyezni, hogy igazán megkérhette volna a hölgyet, hogy engedje át (bár megjegyzem, nem sok esély volt rá), akkor mind a két nő (mint később kiderül, anya és lánya) ráförmedt, hogy kicsoda ő, és hogy mer egyáltalán megszólalni. "Az ilyen minek él?" - ezen akadtam ki a legjobban...Mindezt persze olyan hangerővel, hogy a zenén keresztül is hallottam mindent.

Ilyenkor az ember pulzusa felszökik, és érzi az adrenalint a fejébe áramlani. Miután leszálltam a villamosról, elgondolkoztam, hogy vajon az a jó, ha valaki beleavatkozik, és netán kiáll egy ismeretlen mellett, vagy az, ha szótlanul tűri a beszólást...? Persze ez nyilván helyzettől is függ. Na mindegy...marad az elmélkedés