Még a tegnapi témához tartozik, hogy miután leszedtem a képet az említett bejegyzésből, írtam pár sort a dorgálós komment szerzőjének, miszerint véleményem ellentétes ugyan, de azért eltüntettem a képet. Semmi bántó, semmi gonoszság, sőt még jó munkát is kívántam. A választ elnézve szinte láttam magam előtt a kényszeredett arcot, ahogy rászánta mind a 10 másodpercet az "azé' válaszoljunk már valamit, de nehogy azt gondolja, hogy majd én leállok vele levelezni" típusú "Köszönöm."-re. Na nem mintha én olyan nagyon óhajtottam volna levelezni az illetővel, de úgy gondoltam fogalmazok egy picit Sebaj, ez legyen a legnagyobb problémám
A nap egyébként a szokásos pörgés jegyében telt, dógozás volt, meg munka, meg még egy kis dógozás is Ilyen világ ez, kéremszépen
Tegnap sikerült megörökítenem egy kis csendéletet:

Jól megfér egymás mellett a 400 gigás adattároló kazetta, és a szláv testvéreinktől importált tartós tej

