Tudom, már inkább lassan véget ér, de mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy nyugodtan tudjak írni. Nah, most, hogy kimagyaráztam a címet, lássuk, hogyan is indult ez a nap. Felkelés, készülődés, eddig semmi extra. Meg akartam hallgatni a rádióban az időjárás-jelentést (tudom, maradi vagyok, mert neten is van), hogy mégis mihez öltözzek. Figyeltem is nagyon, de elég volt egy apró kihagyás, és mikor észbekaptam, a következőt hallottam: "...és jövő héten a mostaninál is enyébb lesz." Ennyit az odafigyelésről, maradt a saccra öltözés - fáztam is reggel .

A villamosra igyekezvén átvágtam a körúton, és szellő könnyedséggel szökkentem a villamos sínek mellett lévő egyik elválasztó bogyóra. Namost a bokám nem igazán így gondolta, és a légies mozdulatból majdnem egy ordenáré pofáraesés lett Artistákat megszégyenítő - értsd: felettébb szánalmas - mozdulattal sikerült talpon maradnom, de a bokám azóta is haragszik rám, amiért nem bírtam kivitelezni a villamos sínek pulóveremmel történő polírozását.

Villamoson ácsorogva közeledett a leszállás megváltó pillanata, amikor is feltűnt egy legalább 120 kilós nő az ajtóban. Al Bundy szavaival élve akkora volt, mintha megevett volna egy másik nőt. Mindezt tetézte egy hasonló méretű hátizsákkal, amit igen emberbarát módon a hátán tartott. Ezzel nem is lett volna gond, csakhogy ez a jelenség némileg elfedte a Combino ajtajának felét (valamint a felkelő nap jelentős hányadát), de leszállni nem óhajtott. Amikor valaki leszállt mellette, és nekiment a hátizsákjának, a nő világosan kifejezte az illetőnek (és még másik 120 embernek) nemtetszését, emígyen: "Lassabban! Terhes vagyok, köcsög!". Ennél már csak a háttérből szintén leszállni kívánó utas megjegyzése volt jobb, aki hozzátette: "...és útban is vagy."

Vicces-mókás egy nap volt ez a mai...