Másodszor állok neki ennek a bejegyzésnek. Első nekifutásra csak a címig jutottam. A reggel (hajnal) kialudt fejjel, és viszonylag jó hangulatban talált. Mivel korábban kletem, így bőven volt időm készülődni, és még egy picit bambulhattam is. Az irodában a szokásos dolgok, semmi különlegesen új, vagy extra nem volt. Ahogy tettem a kis dolgaimat, szép lassan rám telepedett az általam nem túl szellemesen, ámde annál találóbban üvegbúrának nevezett érzés. Ilyenkor olyan, mintha minden körülöttem levő dologtól, és embertől függetlenül léteznék. Mintha egy gondosan lezárt üvegbúrából nézném a világot, és semmi hatásom nem lenne rá - és a világnak se rám. Időről időre előjön ez az érzés, aztán ahogy jött, úgy el is tűnik. Néha kifejezetten élvezem, máskor nem annyira kellemes, de most amolyan semleges tőle a hangulatom. Tudom, hogy elmúlik, és innentől nem is foglalkozom vele tovább.