Ma este moziban voltam. Az Elrabolva c. film pörgős, izgalmas, akciós, és úgy általában nagyon bejött. Liam Neeson játssza a szuperfatert, aki megmenti a lányát, és hát azért valljuk be, hogy Famke Janssen (a.k.a. Jean Grey - Xmen) egy szép nő

A filmet a MOM Parkban néztem, aztán a Déli pályaudvar felé vettem az irányt, megvártam egy villamost, és hajrá. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leszálltam egy megállóval előbb. Még a villamoson elővettem a telefonom, és megnéztem, mi újság a Plurk-ön Miután leszálltam, még mindig telefonnal a kézben a zebrához ballagtam, ahol épp pirosra váltott a lámpa. Egy újabb ok, hogy ismét a telefonra nézzek. Amikor legközelebb felnéztem, még piros volt, de az autósok lámpája már sárgára váltott, és a középső sávban érkező autó engedelmesen meg is állt. Ekkor megint lepillantottam a telefonra, és amikor feltekintettem, épp zöldre váltott a lámpa. Ugyanebben a pillanatban a belső sávban vagy 80-nal egy nagy fekete autó száguldott át előttem. Mialatt a zebrán átsétáltam, és fejcsóválva néztem a száguldó autós után, de csak a túloldalra érve tudatosult bennem, hogy ha nem vagyok annyira elfoglalva a telefonommal, akkor egy másodperccel előbb lépek a zebrára, ami gyakorlatilag egyenlő lett volna azzal, hogy az autó elején maszatolódom széjjel...

Apró pici, szinte jelentéktelen dolgok befolyásolják minden percünket, sőt pillanatunkat. Nem, nem azt mondom, hogy nem mi irányítjuk az életünket, de vannak rezdülések a körülöttünk létező világ szövetében, amik valahonnan rajtunk kívülről érnek el hozzánk, és a fentihez hasonló jeleneteket rendeznek meg. Néha fájó dolgok történnek, máskor szerencsés, vagy épp boldogító események részesei vagyunk, de egyvalami közös bennük. Semmi nem történik véletlenül.