Néha, jártamban-keltemben megütik a fülemet (és egyéb érzékszerveimet) mindenféle apró szituációk, amik aztán vagy sokáig megmaradnak, vagy szinte azonnal elenyésznek.

Ma reggel például, miután elindultam otthonról, és egy óvoda mellett ballagtam, mellettem az úton gurult bicajon egy nő, elöl pedig egy kicsi lány. Utóbbi folyamatosan csacsogott, kérdezgetett, magyarázott - ahogy az ő korában ez természetes. A nő - az anyukája, legalábbis a kislány anyunak szólította - mindezalatt egy szót sem szólt. Sem a záporozó kérdésekre, sem a ficánkolásra, sem semmire... Furcsa módon a kislány nem is zavartatta magát, hogy nem kapott választ az élet nagy kérdéseire, csak mondta tovább a magáét. A nő meg, mint ha ott sem lenne, nézett maga elé, majd leszálltak a bicajról, és be az oviba.

Az már csak a plusz a történetben, hogy egy egyirányú úton, forgalmi iránnyal szemben bicajozott a nő...