Túl sok gondolat kergetőzik a fejemben ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni egyiket a másiktól. Biztos írtam már róla, mert nem az első alkalom, hogy úgy érzem, csak sodródom. Csak létezem, és nem tudom eldönteni, hogy amit épp csinálok (vagy nem csinálok), az hozzátesz-e bármit is az életemhez. Egyik perc olyan, mint a másik, és ugyanúgy peregnek azok a bizonyos homokszemek, ha nem teszek semmit, mint ha a fejemen pörgök. A egyik gondolatomat ugyanolyan lendülettel csapja agyon a következő, hogy aztán ez is eltűnjön a vatta-szerű masszában.

Lehet, hogy csak aludnom kéne...nagyon sokat.